Bánj úgy magaddal, mint aki számít…
Halász Edit 2011.07.04. 09:23
Ezt a cikket nem én írtam, de akár írhattam volna én is.
Arató Mónika tollából származik, de azt gondolom érdemes végig olvasni és elgondolkodni rajta. Ki gondolná, hogy az életünk bár különbözik másokétól, mégis annyi hasonlóságot találhatunk, ha egy kis rálátásunk van azáltal, hogy mások leírják, elmondják nekünk érzéseiket, gondolataikat.
Jó olvasást, elmélkedést!
Előtted van az az élmény, amikor valakivel tudatni szeretnéd, hogy fontos neked, és számít, hogy hogyan érzi magát?
Például mikor vacsoravendégeket fogadsz. Nagy gondossággal megtervezed a menüt, belegondolva, hogy vendégek vajon minek örülnének. Beszerzed a legjobb alapanyagokat, majd időt, és figyelmet szentelsz annak, hogy elkészítsd az ételeket. Megterítesz a legszebb étkészleteddel, és feldíszíted az asztalt. Mikor megérkeznek, a vendégek végigtüsténkeded az estét, és folyamatosan kérdezgeted őket, hogy mit szeretnének.
Ha úgy bánsz magaddal, mint aki számít, akkor önmagadat is folyamatosan kérdezed, hogy mi a jó neked. Ha tiszteletben tartod önmagad, akkor elfogadod, hogy milyen helyzetekben nem érzed jól magad, és azokat eltávolítod az életedből.
Képzeld el, hogy az egész életed egy nagy vacsoravendégség, ahol te vagy a vendégül látó, és a vendég is egy személyben.
Mi az, ami boldoggá teszi az embert például a munkájában? Ha végiggondolom, hogy, amikor munka közben boldognak érzem magam, az milyen élményekből áll össze, akkor a következőket tapasztalom:
-
azt csinálom, amit szeretek, és amihez értek
-
lelkesen készülök a feladatra, és örömmel vagyok jelen benne
-
úgy érzem, hogy minden könnyedén alakul
-
közben szinte eltűnik az idő
-
értelmes célokért dolgozom, ami összeegyeztethető azokkal az értékekkel, amit vallok
-
szinte kívülről látom magam az adott helyzetben, és sokáig örömmel emlékszem vissza rá.
-
várom a következő hasonló alkalmat
-
a munkám gyümölcse az az elismerés is, amit cserébe kapok.
Azért tudom most könnyen összefoglalni, hogy mi tesz boldoggá, mert sokat gondolkoztam rajta, és mert voltak évek, amikor nem ezt éreztem munka közben. Volt, hogy jó állásom volt, ami anyagi biztonságot jelentett, de nekem minden nap össze kellett szorítani a fogaim, és magamra kényszeríteni, hogy elmenjek dolgozni. Volt olyan, hogy nem élveztem a munkám, és pénzt sem kerestem eleget általa. Olyan is volt, amikor már sokat kérdeztem önmagamtól, hogy mi okozna számomra örömet, és el is kezdtem csinálni, de még nem volt elég önbizalmam. Éreztem az erőfeszítést, és saját bizonytalanságomat, hogy vajon mit gondolnak rólam mások.
Mára, több év önvizsgálata és próbálkozások után elfogadtam, hogy én vagyok a vacsoravendég, megkérdeztem magamtól, hogy mit szeretek, és elfogadtam, hogy az én felelősségem a menü összeállítása is.
|